Adam Decart

Név: Adam Decart
Becenév: Dec, Decart
Életkor: 22
Nem: Férfi

Tulajdonságok:

Átlagos magassággal rendelkezi, inkább izmosabbnak nevezhető testfelépítéssel. Nem nevezhető szépfiúnak, de a női nem számára még így is vonzó arcszerkezettel rendelkezik. Ha arcát és fejét nem takarja el semmi, láthatóvá válik, hogy rövid barna színű haja van, csak úgy mint ahogy szemei is sötét barnák, már-már feketék. Nem mondhatni, hogy a borotválkozás híve, így általában rövid szakállal rendelkezik, de minimum borostával. Fehér bőrű férfi, már ha a kosztól éppen sikerül megszabadulnia, akkor még rendesen látszódhat is ez a természetes adottsága. Bal karját a kézfejétől, egészen az állkapocs csontig, végig különös szimbólumokat alkotó tetoválás borítja, de ő maga sem tudja, hogy hogyan és miért került az rá.

Előtörténet:

Egy erdő széli kis eldugott településen születhettem. Legalábbis gondolom ezt én. Őszintén szólva fogalmam sincs pontos származásomról, ugyanis nem saját szüleim neveltek fel, és ezt sosem titkolták előlem. A faluban nem volt túl sok minden, de pont elég volt ahhoz, hogy túlélhessünk. Ahogy elkezdtem felcseperedni, talán úgy négy-öt éves lehettem, amikor állítólag először feltűnt a számomra, hogy karom nem olyan mint a többieké. Ezt persze nem tudom biztosra megmondani, ezt is csak nevelő anyám mesélte nekem, amikor már nagyjából hét éves lehettem. Ebből az időszakból már maradtak meg emlékeim. Így innen már tudok biztosabbakat is mondani. Az igaz, hogy sosem értettem meg, hogy mi ezek a szimbólumok a kezemen, és hogy miért kerültek rám. De gondolom nem is ez a fontos most. Ilyenkor már segítettem nevelő szüleimnek a ház körüli munkákban. Később ahogy idősödtem ez át terjedt a kert művelésére, a falu határában húzódó folyótól való víz hordására, majd az állatok gondozására is. Rajtam kívül nem volt sok gyerek a faluban. Talán ha voltunk összesen öten. Míg az egész faluban nagyjából negyvenen. A falu önfenntartó volt. Termesztettünk zöldségeket magunknak, és disznókat neveltünk. Na meg persze a kihagyhatatlan romantikus szál, hogy volt persze az egyik lány. Fiatalok voltunk még azért ahhoz, hogy bármi komolyabb legyen belőle, de annyira nem, hogy ne is akarjunk semmit. Csak háta falu meg azok az ostoba szabályok ugye? Kezdetben még tiltottak is minket egymástól, amíg el nem értem a tizenkilenc éves kort, ő pedig a tizennyolcat. Jó, igen. Most nézhetsz felőlem furán, de ez van. Régi módi egy település, talán túlságosan is régi módi. Viszont valljuk be ennyi várakozás után mégis csak még édesebb volt az a pillanat, na az viszont már nem, hogy mi lett a következménye. Igen az... Nevelő szüleim azonnal rugdostak is kifelé, hogy lássak neki ebben az esetben házat építeni magunknak, és már el is kezdték megszervezni a faluban ilyenkor állítólag hagyományos egyesülési ünnepséget, vagy mi a szöszt. Hát, mit is mondjak. Nagyon bele élték magukat a dologba. A lány apja viszont már nem volt ennyire elragadtatva tőle. - Kis kitérő. Igen szándékosan nem mondom meg, hogy mi volt a neve. Nem kell mindent tudnotok... Mindjárt rá fogtok jönni, hogy miért nem. - Neki valamiért sosem voltam szimpatikus, lehet azért, mert nem tudni, hogy honnan származom. Az is lehet, hogy azért mert egyszer amikor túl sok alkoholt fogyasztott, és este amikor mentem megetetni a disznókat belém kötött. Én pedig tisztességes falubéli módjára olyan alaposan elvertem szegény párát, hogy ha nem másnap jön felénk a karaván, nem kelt volna fel többet. Nem tudom... De azt igen, hogy őt annyira megviselte ez a hír, hogy a lánya pont tőlem vár gyermeket, hogy egyszerűen kitessékelte leányát az ajtón keresztül, talpa segítségével, mellyel alhasánál lökte meg. A végeredménye ennek a kis dührohamának viszont az volt, hogy bár a lánya felépült, de el is vetélt. Nos ez viszont, engem hozott ki a sodromból végképp. Már az ajtón való kitessékelést követően is úgy fogtak le, hogy ne menjek be érte, ezután a hír után pedig már nem tudtak megállítani. Nevelő szüleim házából kihozva a fejszét egyenesen rontottam be hozzá, és állítottam bele a fickó fejébe azt. Lehet nem kellett volna. A lány akit szerettem meggyűlölt. Pedig én csak miatta tettem... A falu meg kitagadott... Hát erre valahogy számíthattam. Kaptam egy marék lőszert, egy málha zsákot, meg a "gyilkos fegyvert" és szó szerint kitoloncoltak. Valójában semmit sem kellett volna kapnom, csak nevelő szüleim mégis csak szerettek valamiért engem. Az ezt következő pár év. Pontosabban három év, igazából semmi érdemlegessel nem telt. Elkezdtem vándorolni, hol nagyobb szerencsével sikerült értékesebb tárgyakat találnom kutakodás közben, a megélhetés miatt, hol volt akkora balszerencsém, hogy még ki is raboltak. Most pedig valahol közép tájon vergődhetek a szerencsémben. Van is valahol, csak épp nálam nincs. Később meg majd kiderül nemde?